Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2018. február 19., hétfő

Haász János: Felnőtteknek nem


Haász János Felnőtteknek nem című könyve a címével fogott meg magának. Mert hát, ami felnőtteknek nem való, azt ide nekem azonnal! Még úgy is, hogy lényegében semmi mást nem tudtam erről a könyvről azon kívül, hogy versek vannak benne. Szóval rizikóztam egyet, de hála az égnek könyvek terén szerencsésnek mondhatom magam, szinte mindig sikerül olyat kifognom, ami végül elnyeri a tetszésemet. Olyannyira megfogott ez a kis könyvecske, hogy elsőre húsz perc alatt végigolvastam, és azóta is többször bele-bele olvasgattam. Abban is biztos vagyok, hogy időről időre le fogom venni a polcomról, és nem fog ott porosodni olvasás nélkül.

A könyvben található 55 darab svéd típusú gyerekvers kiad egy teljes történetet. Ezek röviden egy kisfiúról szólnak, akinek az apja lelépett külföldre, az anyjával pedig új helyre kellett költözniük.

Új terület és első benyomás

Szoktam verseket olvasni, de lényegesen ritkábban, mint regényeket vagy novellákat, úgyhogy mondhatni ez egy új terület számomra. Olyannyira, hogy ez az első blogos értékelésem, amelyet egy verseskötetről írok (de ezek után remélem, nem az utolsó). Az plusz érdekesség, hogy ebben a könyvben nem is átlagos versekről van szó, hanem svéd típusú gyerekversekről, amelyekről ciki, nem ciki, korábban azt sem tudtam, hogy léteznek. A könyvnek köszönhetően tehát tanulhattam valami újat, és ez nagyon klassz.

Az első, amit azonnal észrevesz az ember, hogy a svéd típusú gyerekversek nem rímelnek. Mivel a legtöbb vers, amit eddig olvastam, rímelt, kíváncsi voltam, hogy ez a rímnélküliség mennyire fog zavarni. Nos, semennyire. Az is igaz, hogy nem feltétlenül versként olvastam magamban a szövegeket, hanem inkább úgy, mintha egy kisgyerek beszélne hozzám. És ebből következik a svéd típusú gyerekversek másik tulajdonsága, a versikék egy gyerek szemszögéből mesélnek a világról. Szinte hallottam olvasás közben a kisfiú hangját, és teljesen hihető volt számomra, hogy igen, egy gyerek pont így öntené szavakba a kis gondolatait és érzéseit.

Egy gyerek világa – a magyar valóság

Bár a versek egy kisgyerek gondolatait tükrözik, úgy érzem, mégsem csak gyerekeknek szólnak. A felnőtt olvasót szinte képen vágja a szomorú magyar valóság, és attól csak még ütősebb lesz az egész, hogy mindent egy szomorú, magányos kisgyerek szemszögéből láthatunk. Mert igen, a gyerek pontosan látja, mi folyik körülötte, még akkor is, ha nem tudja szavakba önteni, vagy másképp önti szavakba, mint egy felnőtt.

Érzékeli, hogy a devizahitel tönkreteszi és elválasztja egymástól a családokat, mert a saját bőrén érzi. Érzékeli a szülők közötti feszültséget, az apa hiányát, az anya szomorúságát. Azt, hogy az új férfi, akivel anya „barátkozik” valamiféle veszélyt jelent a kis nyugalmára, ezért ösztönösen nem kedveli őt.

A versek nagyon szépen levezetik azt, hogyan is él manapság rengeteg család. Hogyan vesztik el mindenüket, keverednek adósságba, válnak el a pénzügyi viták miatt. Hogyan lép le apa (ritkább esetben anya) egy jobb életet keresve, és felejti el a saját gyerekét, mintha a kicsi soha nem is létezett volna. Hogyan marad magára az elhagyott szülő, aki egyedül nehezen tud boldogulni ebben a világban, ezért akár szerelem nélkül is összejön az első normálisnak tűnő nővel/férfival, hogy ne maradjon egyedül a nehézségeivel. És hogyan szenved mindezektől a kisgyerek, mennyi szomorúság gyűlik fel benne, mennyire magányos, és hány lelki sebet szerez, miközben felnő.

A könyvben lévő versek aranyosak, édesek, ám közben szomorúak, szívszorítóak is, mert kiérezni belőlük a kisfiú lelki sérüléseit.

Sokféleség

A versek témája elég sokszínű, a kisfiú nemcsak a saját életéről mesél ezekben, hanem társadalmi, erkölcsi kérdéseket is felvet a maga módján.

1. Vannak családi versek, amelyek elmesélik, hogy hogyan lesz egy teljes családból csonka család, és hogyan megy tovább az élet az új lakásban, apa nélkül.

2. Óvodás versek, amelyek az óvodai történésekről szólnak, ezen belül pedig ott vannak a nagyon cuki szerelmes versek, ugyanis könyvünk főhőse teljesen odavan az egyik óvodás társáért.

3. Külön említeném a Leó bácsis verseket, amelyek az anya új pasijáról mesélnek, és áthatja őket az ösztönös, gyermeki ellenérzés. Meglátásom szerint Leó bácsi egy teljesen átlagos férfi, nem tökéletes, de nem is gonosz. Megpróbál kedves lenni a kisfiúval, hogy megnyerje magának, ám nem jár túl sok sikerrel.

4. És persze ott vannak a világról szóló versek, amelybe a tágabb világ és a kisfiú szűkebb világa is beleértendő. Ezek sokszor átfedésben vannak az első három pont verseivel. Az egyik Leó bácsis versben például arról van szó, hogy nem lehet megélni két felnőtt fizetéséből sem, ugyanis a kisfiú felnőve olyan pénzt akar szerezni, „ami huszadika után sem tűnik el”, hogy anyának és Leó bácsinak ne kelljen folyton emiatt keseregnie. De van olyan vers is, amely pusztán a kisfiú gyomorrontásáról szól mindenféle erkölcsi, társadalmi témától mentesen.

Minden témacsoportban találtam olyat, amely nagyon tetszett, de főképp azok fogtak meg, amelyek fájón csavartak egyet a szívemen, vagy a cuki gyerekszerelemről szóltak, és olvadozhattam rajtuk.

Rajzok és digitális mellékletek

Minden vers mellett található egy rajz, amelyet Merényi Dániel készített. Ezek a rajzok nagyon jól kiegészítik a verseket, nemcsak úgy vannak mellettük, hanem ha jól megnézzük őket, sokszor plusz infót is adnak hozzájuk. Például a Belecsap című vers melletti rajzon a feliratos, falra akasztható tábla szövege még inkább átadja a boldog család eszméje és a valóságban létező családok közötti ellentétet.

De a rajzok abban is segítenek, hogy el tudjuk képelni a kisfiút, az anyukáját, Leó bácsit, Nórit (a kisfiú ovis szerelmét) és a többi felbukkanó személyt.

Amikor megláttam, hogy digitális mellékletek is vannak a könyvhöz, nagyon kíváncsi lettem, mert ilyesmivel még sosem találkoztam korábban. Gyorsan le is töltöttem a telefonomra a megadott appot, ám sajnos valamiért nem akarta beolvasni a kis logókat az oldalakon. Nem tudom, hogy a telefonom hibája-e vagy az appé, de sajnáltam, hogy erről a kis pluszról technikai okokból lemaradok. Remélhetőleg másoknak működni fog a dolog, és csak az én okostelefonom ilyen buta.

A könyvet mindenkinek ajánlom. A kisgyerekeknek azért, mert könnyen beleélhetik magukat a versbeli fiúcska helyébe, a felnőtteknek meg azért, mert a versek tele vannak olyan mély gondolatokkal és érzésekkel, amelyekről igazán érdemes olvasni. Még akkor is, ha kicsikét szomorúvá válunk tőlük.

Kedvenc versek:

Kilátó

Amikor még otthon laktunk,
és nem itthon,
sokszor elmentünk a kilátóba.
Itthon is kellene keresni egyet.
Mert anya szerint az egész olyan
kilátástalan.


Egy nagy boldog család

Ma az óvodában farsang volt.
Azt mondták,
mindenki annak öltözik,
aminek akar.
De én aztán mégsem lehettem
egy nagy boldog család,
ami lenni szerettem volna.


Anyának is kellene valaki

Anya minden reggel azt mondja,
hogy nem szabad hazudni.
De aztán megdicséri Jolán néni haját,
ami pedig ronda és félrecsúszott,
rámosolyog Szabó úr kutyájára,
pedig az büdös, és fél is tőle,
és megköszöni a hentesnek a szép húst,
amit pedig kidobott, mert romlott volt.
Anyának is kellene valaki,
aki időnként rászól.


Ma az óvodában a családról

Ma az óvodában a családról volt szó.
Mindenkinek van apukája,
csak nekem nincs.
Azt mondtam, apa a csillagok közé
költözött,
és onnan vigyáz rám.

De igazából sehonnan nem.


Szerelmeslevelek

Ha egy levél a fáról egy másikra esik,
azok a szerelmeslevelek,
mondta Nóri, és letett a földre
egy szép vörösbarna levelet.
Sokáig néztük a fát,
és közben megfogta a kezem.
Aztán én lehajoltam,
és rátettem egy levelet az ő levelére.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2018. február 17., szombat

Varga Bea: A siker tintája - Blogturné


Varga Beát, vagyis On Sait a többség sci-fi és fantasy íróként ismerheti, ám nemrég megjelent a Könyvmolyképző Kiadónál egy hiánypótló írástechnikáról szóló könyve, A siker tintája. Ismerd meg a Blogturné Klub négy bloggerének véleményét a könyvről, és a turné végén, ha ügyes és szerencsés vagy, nyerhetsz egy saját példányt! 

Amikor kiderült, hogy írástechnikai könyv jelenik meg Varga Beától (alias On Saitól), azonnal kíváncsi lettem. Ő jócskán előrébb tart azon az úton, amelyen én is haladok, és reméltem, hogy lesznek olyan gondolatok, ötletek, tanácsok A siker tintájában, amelyek nemcsak a teljesen kezdő írók számára, hanem számomra is hasznosnak bizonyulnak majd. A kalandjátékos forma ötlete is nagyon tetszett, izgatottan vártam, hogy vajon milyen is lehet pontosan.

Stílus

Bár ez a könyv nem egy regény, a szöveget ugyanúgy áthatja Bea egyedi humora és stílusa. Emiatt nemcsak tanulságos, hanem szórakoztató is, amit olvasunk. Tetszett, hogy Bea nagyon közvetlenül magyaráz, olyan példákat hoz a gondolatai alátámasztására vagy magyarázatként, amelyek könnyen megérthetőek mindenki számára. Ez nem egy nehezen olvasható, száraz szakmai szöveg, hanem olyan könyv, amely emberként, barátként szólítja meg az írópalántákat és gyakorlottabb írókat.

Írástechnika és egyéb fontos dolgok

Az első, ami feltűnt, ahogy belelapoztam a könyvbe, hogy nem pusztán írástechnikai dolgokról fog szólni, hanem egyéb olyan témákról is, amelyek szorosan kapcsolódnak ugyan az írói léthez, de nem magáról az alkotásról szólnak. Mitől lesz valaki író; milyen formában küldje be a kéziratát a kiadókhoz; kell-e félnie attól, hogy valaki ellopja a kéziratát; külföldi álnevet vagy magyar álnevet válasszon-e magának, esetleg a saját nevét használja íróként; hogyan fogadja a kritikát és a szerkesztőkkel való közös munkát és hasonlók.

Úgy hiszem, ezek elsősorban a teljesen kezdő írók számára hasznosak, mert aki már benne van íróként a történésekben, az magára szedte az évek során ezekben a témákban a tudást. Viszont írópalánták számára nagyon jól jöhetnek ezek a fejezetek, mert sok bonyodalmat, vitát, szívfájdalmat megúszhatnak. Olyanokat, amiken a múltban nekünk egyedül kellett átküzdeniük magunkat, és csak a saját hibáinkból tanulhattunk.

Sokszínű témák

Ahogy fentebb is írtam, vannak fejezetek, amik kifejezetten az írópalánták számára hasznosak. Emellett azonban vannak olyanok is, amelyek írástechnikai segítséget nyújtanak mind a kezdőknek, mind a már gyakorlottabb íróknak. Ugyanis egy gyakorlott író sem tud mindent. Sok mindent kitapasztaltunk saját magunk, alkotás közben rájöttünk különböző írói hibákra és fogásokra, ám egyfelől, nem biztos, hogy ezek a folyamatok mindig tudatosan történtek, most viszont tudatossá válhatnak a könyvet olvasva, másfelől biztosan nem vettük észre minden hibánkat és fejleszteni való gyengeségünket, ezekre pedig felhívhatja ez a könyv a figyelmünket, és tanácsokat adhat, mit tegyünk.

Klassz, hogy bár nagyrészt a regényíráson van a hangsúly, kapunk néhány tanácsot, észrevételt a meseírásról és a novellaírásról is. Ahogyan az is jó, hogy szó van a szerkesztői munkáról is.

Lévén regényeket írok, elsősorban az érdekelt, hogy mi található a fantasy, krimi, romantikus, kaland, horror, thriller és sci-fi regényről szóló fejezetekben, valamint a konkrét írástechnikáról szóló fejezetekben (világépítés, párbeszéd, dramaturgiai hibák stb.). Az igazság az, hogy az leírtakról nagyrészt már hallottam. A világépítésről szóló fejezetről például pont Bea beszélt nekem egy telefonos beszélgetésünk során, úgyhogy lényegében én előbb és személyesen tőle hallhattam mindazt, amiket a könyvben is leírt. Sőt, annál talán még többet is, mert levetítette az általános dolgokat a kéziratomra, és ezzel segített nekem, amiért nagyon hálás vagyok. Ám így is találtam olvasás közben olyan plusz gondolatokat, amelyeket emésztgethetek magamban, amelyekből még mindig tanulhatok.

Kérdések, feladatok

A fejezetek végén írástechnikai feladatok és olyan az írással kapcsolatos kérdések várnak ránk, amelyeken jó, ha elgondolkozunk. Mivel lelkes vagyok, ha önfejlesztésről van szó, így el is kezdtem megcsinálni a feladatokat, és magamban megválaszoltam a kérdéseket. A feladatokkal még kicsit le vagyok maradva, de szép lassan mindegyiket pótlom majd, a kérdéseken viszont olvasás közben lelkiismeretesen elmerengtem. Egyfelől jó szórakozás volt, másfelől felfedeztem olyan válaszokat magamba, amelyek eddig nem tudatosultak bennem, de most, hogy ez megtörtént, hasznomra válhatnak.

Kalandjáték

Amikor megtudtam, hogy a könyv a régi kalandjátékok ötletét vette át, nagyon kíváncsi lettem, mert számomra mindig is szórakoztatóak voltak ezek a kalandjátékos könyvek. Imádok játszani, és imádok játékokat készíteni, így szinte már láttam magam előtt, ahogy különböző írástechnikai feladatokkal legyőzzük a trollokat, kiszabadítjuk az elrabolt hercegnőt (vagy herceget), megszerezzük a kincseket, és mi leszünk az adott világ urai. Szóval az alapötlet nagyon tetszett.

Ám, amikor ténylegesen kézbe vehettem a könyvet, akkor kicsit csalódtam ebből a szempontból. A fejezetek végén tényleg meg lehet választani, hogy hányadik oldallal folytassa az ember az olvasást, de a választásnak lényegében nincsen semmiféle következménye. Az ember nem gyűjthet vele pontokat, nem veszíthet életerőt, nem találhat különleges tárgyakat, nem találkozhat érdekes karakterekkel, és még csak meg sem halhat. Sőt, az ide-oda lapozgatás, csak megzavarhatja abban, hogy melyik fejezetet olvasta el már korábban, és melyik maradt még ki. Így, bevallom őszintén, én nem is lapozgattam, egyszerűen csak végigolvastam a könyvet az első laptól kezdve az utolsóig, nehogy lemaradjak valami nagyon fontos gondolatról, amelyből tanulhatok.

Szóval az alapötlet nagyon izgalmasnak tűnt, a saját fantáziám alapján kivitelezni is lehetett volna nagyon izgalmas módon, de a valóságban ez sajnos nem sikerült.

Ez viszont természetesen semmit nem vont le a könyv elsődleges funkciójából, hogy írástechnikai és írással kapcsolatos kérdésekben tanácsokat nyújtson. És hát, ez egy írónak, legyen kezdő vagy már gyakorlottabb, sokkal fontosabb, mint a játék.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
 


Nyereményjáték:

Mivel Bea korábban sci-fi és fantasy regényeket írt, ezért a mostani feladatotok az, hogy a turné állomásain található képek alapján híres sci-fi és fantasy írókat ismerjetek fel. Írjátok be az adott író teljes nevét a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.


Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista:

02.17. Spirit Bliss
02.19. Deszy könyvajánlója
02.21. Kelly & Lupi olvas
02.23. Szembetűnő

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2018. február 14., szerda

S. Jae-Jones: Alvilági dal - Blogturné


Nemrég jelent meg a Menő Könyveknél S. Jae-Jones Alvilági dal című regénye, amely egy különleges világban, különleges lények között játszódik. Kalandozz te is a Blogturné Klub hét bloggerével a Goblinkirály birodalmában, és természetesen a turné végén te is nyerhetsz egy példányt a könyvből. 

S. Jae-Jones Alvilági dal című regényét a legelején található másfél oldalas kis mese miatt szerettem volna elolvasni. Kíváncsi voltam, hogyan kapcsolódik magához a történethez. Ezen kívül a könyv elején egy részben koreai betűkkel írt ajánlás található, amelyből kiderült számomra, hogy a regény írója is koreai származású, és mivel nagyon szeretem ezt a kultúrát, érdekelt, hogy vajon milyen a történet, látszik-e rajta a keleti kultúra nyoma.

A könyv röviden egy Liesl nevű fiatal lányról szól, akinek a húgát elrabolja a Goblinkirály. Lieslnek kell kiszabadítania úgy, hogy utána megy az Alvilágba, a Goblinkirály birodalmába. Itt azonban semmi nem az, aminek látszik, még húga elrabolója sem.

Nagyon nem átlag fantasy

Nos, aki egy átlagos, romantikus fantasyt vár ettől a könyvtől, az csalódni fog. Én igazából nem is a fantasy kategóriába sorolnám, hanem inkább azt mondanám, ez egy felnőtteknek való, sötéten romantikus rémmese. A hangulata borzongató, ahogyan maga a Goblinkirály is a világával együtt. Liesl (és az olvasó) sosem tudhatja, mi a valóság, és mi pusztán káprázat, mert ebben a furcsa világban bármi megtörténhet. A cseresznyéről kiderülhet, hogy szemgolyó, a csokoládéról, hogy sár. A festmények is furcsák. Egy-egy tájat ábrázolnak, ám mindig változik rajtuk az évszak. Az Alvilág folyosóiról nem is beszélve, amelyek folyamatosan mozognak, sosem lehet ugyanazon úton ugyanoda kilyukadni.

A goblinok csalafinták, veszélyesek, vigyázni kell, mit kíván tőlük az ember, mert megpróbálják kijátszani őt. Még abban a goblinban sem lehet teljesen megbízni, aki viszonylag kedvesen bánik az emberrel, mert ő sem mindig tud parancsolni az ösztöneinek. Ugyanis a goblinok az élők testéből és lelkéből táplálkoznak. A Goblinkirály képes manipulálni a teret és időt, sőt, az emberek elméjét is. Simán ki tudja törölni egy anya és apa emlékeiből a saját gyermekük létezését is. Szóval igen, miközben az ember a regényt olvassa, kicsit olyan érzése van, mintha valamiféle horrorfilmet nézne.

Sokan a „szépség és a szörnyeteg” motívumát vélik fellelni a történetben, és lényegében igazuk is van, bár ez a történet sokban eltér az eredeti mesétől. Először is Liesl nem szép. A húga gyönyörű, ő viszont csúnyácska. Ami „széppé” teszi őt, az a zene iránti szenvedélye és tehetsége, valamint a bátor önfeláldozása. A mese és a regény hangulata is különböző. A mese valóban mese, az elvarázsolt tárgyak kedvesek és szerethetőek, a szörnyeteg pedig bár néha nyers, sosem igazán ijesztő. Ezzel szemben a regénybeli Goblinkirálytól néha (főképp a regény első felében) kirázott a hideg, és az őt körülvevő varázslatos lényeket sem a kedves, szerethető kategóriába lehet sorolni, hanem a totál para kategóriába.

Kettévágva

Nos, a regény szerkezetét tekintve úgy látom, mintha két történetet kaptam volna egy könyvben. A történet első fele egy igazi, sötét, borzongató rémmese, amely arról szól, Liesl hogyan megy le az Alvilágba, és próbálja meg kiszabadítani a húgát. Ebben a részben ismerhetjük meg Lieslt, a családját, azt, hogy milyen körülmények között nőtt fel, az elfojtott álmait. Lemehetünk vele az Alvilágba, megtudhatjuk, kik és hogyan élnek ott, mennyire veszélyes is az a hely, és milyen a Goblinkirály sötét természete. Kiderül az is, mennyire erős a testvéri kötelék Liesl és a húga között.

A történet második fele viszont nagyobb hangsúlyt fektet a pszichológiai, lelki szálra, mint a sötét rémmese szálra. Liesl lelki fejlődése lesz a fontos, valamint a közte és a Goblinkirály között kialakuló kapcsolat. Ez a rész is sokszor sötét és borzongató, de már nem ez az elsődlegesen fontos a sztoriban. Itt megismerhetjük végre a Goblinkirály történetét és a másik, emberi arcát.

Egy tehetséges, elnyomott lány

A regényben központi szerepet játszik a zene. Liesl apja udvari zenész volt, ám elküldték az udvartól, nyitott egy fogadót, és alkoholista lett belőle. Liesl örökölte apja tehetségét, sőt, túltesz rajta, zseniális zeneszerző és zenész, ám a férfi nem hagyja őt kibontakozni, csak mert Liesl lánynak született. Liesl öccsét helyezi inkább előtérbe, aki szintén jól zenél, a lányával pedig elhiteti, hogy valójában nincs igazi érzéke a zenéhez. Liesl önbizalma teljesen megcsappan, már csak titokban ír zenéket, a kottáit rejtegeti, és pusztán kíséretként zenél az öccsének. A lelke pedig sorvadozik a tehetsége és zene iránti szenvedélye elfojtásától.

A Goblinkirály az egyetlen, aki nemcsak látja a lány valódi tehetségét, hanem ösztönzi is őt. Azt akarja, hogy nyíljon meg, és hagyja, hogy a zenéje szabadon áramoljon. Persze, ez a vágya nem teljesen önzetlen, szüksége van a Lieslben élő lángolásra, hogy abból táplálkozzon ő, az Alvilág és a fenti világ is.

Egy jó-gonosz férfi

A Goblinkirály alakjával először általános iskolában találkoztam Goethe A Tündérkirály című versében. Az a vers elsőre megfogott, mert annyira borzongató, ijesztő és megrázó egyben. Amikor olvasni kezdtem a regényt, azonnal ez a vers ugrott be, mert a történet nagyon jól hozta a hangulatát.

A történet szerint a Goblinkirály mindig más és mindig ugyanaz. Én ezt úgy értelmeztem, hogy mindig már ember veszi át a Goblinkirály szerepét. Ezek az emberek személyiségben hasonlítanak egymásra, hiszen mind képesek voltak eladni a lelküket valamiért cserébe, és Goblinkirályként is ugyanaz a szerepük, ugyanazok a képességeik, ugyanaz a feladatuk és a terhük.

Az örökkévalóság és hatalom azonban nem olyan jó dolog, mint azt az ember elsőre gondolná, főképp, ha az embernek olyan dolgokat kell tennie, amiktől iszonyodik, és nem szerethet senkit, mert úgyis el fogja veszíteni. A jelenlegi Goblinkirály is utálja a szerepét, de muszáj tovább játszania. Újabb és újabb menyasszonyt kell keresnie magának, akiből táplálkozhat ő és a világa, mert az adott nő energiájára van szükség ahhoz, hogy a Goblinkirály elhozhassa minden évben az emberek számára a földön a tavaszt. Ha nem választana mindig új menyasszonyt, nem szívná el az erejét, akkor örök tél jönne, és lényegében elpusztulna az emberiség.

A Goblinkirály azonban hibázik, ugyanis meghallja egy tehetséges kislány zenéjét, és összebarátkozik vele. A kislány felnőve megfeledkezik a Goblinkirályról, ám ő sosem feledi a kislányt és a zenéjét, és amikor évekkel később kiválasztja magának új menyasszonyként Lieslt, gyerekkori barátját, képtelen érzelmileg megtartani azt a távolságot tőle, amit az előző menyasszonyai esetében sikerült.

Családi szeretet

Liesl szülei nem túl jó szülők. Az apja alkoholista, eltiporja a lánya álmait, és a fiában is csak a tehetség hozta haszon számít neki. Az anyja folyton megbocsát a férjének, ahelyett, hogy kiállna a gyerekei mellett. Ennek ellenére vagy éppen pont ezért, a gyerekek között nagyon szoros a testvéri kapocs. Liesl és az öccse között látható és elsőre érezhető módon, Liesl és a húga között pedig rejtett, de nagyon is létező módon.

Nemcsak Liesl az, aki hajlandó lenne feláldozni magát a testvéreiért, és nemcsak ő küzd értük, a testvérei sem feledik őt, amikor az Alvilág elnyeli. Részben pedig pont emiatt a testvéri szeretet miatt tart ki az életereje olyan sokáig, mert amíg valaki gondol rá a felső világban, amíg valaki szereti, addig nem válhat semmivé, addig van miért küzdenie.

Zene

A regény tele van zenével. Igaz, szavak jelenítik meg azt, mégis gyönyörűséges, az ember szinte hallja a dallamokat. Ott a zene Lieslben, a Goblinkirályban, az egymás iránti érzéseikben, a Liesl és testvérei közötti kötelékben. Még a goblinokban és a váltott gyerekekben is van zene, bár groteszk, darabos, sötét varázslattal teli, de ennek is van jelentősége, mert a zene milyensége megmutatja a lelküket.

Az, ahogyan a zene áthatotta az egész regényt, nagyon tetszett nekem. Lehet, hogy azért, mert ének-zene tagozatos voltam, de értettem és éreztem azt, amit Liesl is érez a zenével kapcsolatban.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik a sötét, borzongató szerelmi történeteket és rémmeséket.

Kedvenc karakterek: Liesl, Goblinkirály, Gallyacska, Bogáncs

Kedvenc jelenetek: amikor Liesl rájön, hogy az öccse és a húga még nem felejtették el.

Kedvenc idézetek:

„A Goblinkirály felém pillantott, de még nem ébredt tudatára, ki hatolt be a hálószobájába, öltözetlenül, kíséret nélkül.
- Elisabeth! – Hihetetlen, de a hangja megbicsaklott, mint egy kamaszfiúé.
Összefontam a két karom.
- Jó reggelt, mein Herr!
A takarók után kotorászott. Karcsú csípőjére csavart egyet, a mellkasa csupasz maradt. A Goblinkirály magas volt, karcsú, de izmos. Láttam már derékig meztelen férfit korábban is – napbarnított, széles vállú, kidolgozott testű példányokat -, de félmeztelen testük nem hatott úgy rám, mint a Goblinkirályé. Minden hajlata eleganciát sugárzott, ahogyan minden mozdulata is. Még sutasága, sőt a bizonytalansága is.
- Én… én – kapkodott izgatottan. Élveztem ezt a kicsiny hatalmat, a lehetőséget, hogy most én billenthetem ki az egyensúlyából, ahogy előtte ő engem.
- Csak ennyi mondanivalód van? – igyekeztem komoly képet vágni. – Azok után, ami köztünk történt?
- Mi történt köztünk? – A hangjából most egyértelmű pánik csendült ki.”

„Lehetetlen választás. A húgom élete… vagy a világ sorsa. Azt gondoltam, számomra magas a tét, de most beláttam, a Goblinkirályé még magasabb.
- Mi lesz veled, ha én győzök? – suttogtam.
Mosoly suhant át az arcán, az ajka mégis lefelé görbült, szomorú volt és nem elégedett.
- Tudod – mondta -, te vagy az egyetlen, aki ezt valaha megkérdezte.”

„- Mindketten vesztettünk – mondtam végül.
Éles pillantást vetett rám.
- Hogy érted ezt?
- Ha te győzöl, én elvesztem a húgomat. Ha én győzök, örök télre ítélem a világot. Nem ez a játékunk valódi kimenetele, mein Herr?”

„- Minden királyné a legszebb ruháját ölti fel – vigyorgott. – Hacsak nem akarod, hogy mocskos rongyokban temessenek.
- Temessenek? Azt hittem az esküvőmre készülünk.
Bogáncs vállat vont.
- Itt ez ugyanaz.”

„- Szóval a csúf igazságot akarod, Elizabeth? – mondta. – Hát jó, megkaphatod. – Föl-alá járkált előttem, mint a ketrecbe zárt vad. Farkas ólálkodott a szívében, alig várta, hogy szabaduljon. – Azért akartalak téged, mert furcsa vagy, különös és csúnya. Mert egy férfi egy egész életet tölthet el – hidd el, én megtettem – szebbnél szebb menyasszonyokkal, akiknek a neve és arca is egybemosódik előtte. De rád – a furcsa, csúnya lányra – emlékezni fogok.”

„- Amíg a fenti világ emlékszik rád, amíg okod van szeretni, addig az ízlelés, az érintés, a szaglás, a látás és a hang a tiéd marad.
(…)
- Úgy érted, amíg valaki emlékszik rám, addig élni fogok – egészen?
Bogáncs rám nézett.
- Szeretnek téged?
Josefre és Käthére gondoltam, és azt feleltem: - Igen.
- És mit gondolsz, meddig tart majd a szeretetük, amikor minden nyomod eltűnik, amikor az eszük azt súgja nekik, nem létezel, amikor éppen ezért sokkal könnyebb lesz felejteni?
(…)
- A szeretetük addig tart, amíg levegőt vesznek – jelentettem ki ádáz hangon.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT


Nyereményjáték:

Mivel a regényben nagy szerepet játszik a zene, ezért híres zeneszerzők nevét kell kitalálnotok a mostani játékban néhány zeneművük címe alapján. Feladatotok, hogy beírjátok az adott zeneszerző teljes nevét a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.


Zeneművek címe a játékhoz:


A négy évszak, Őrjöngő Loránd, A hűséges menyasszony, Az olimpia, Griselda


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista:

02.10. Kelly & Lupy olvas
02.11. Deszy könyvajánlója
02.12. Kristina Blogja
02.13. Szembetűnő
02.14. Spirit Bliss
02.15. Dreamworld
02.16. Insane Life

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2018. február 12., hétfő

Donáth Mirjam: Mások álma


Donáth Mirjam Mások álma című regénye azóta érdekelt, hogy először elolvastam a fülszövegét. Bevallom őszintén, 10 évvel ezelőtt még eszembe sem jutott, hogy egyszer elmehetnék ebből az országból, de a mostani körülmények között szerintem az emberek többségének megfordul a fejében. Így nekem is. Épp ezért igazán érdekelt, hogy az írónő hogyan is élte meg Magyarország elhagyását és az új életét az USÁ-ban.

Ez a könyv lényegében egy önéletrajzi írás. Donáth Mirjam ösztöndíjjal kikerült New York legjobb egyetemére, és újságírást tanult. Ez alatt rengeteg mindent megtapasztalt, sok kaland érte, és könyvformába öntötte az érzéseit és gondolatait.

A „főszereplő”

Kicsit féltem, hogy vajon milyen ember is Donáth Mirjam. Olvasás előtt semmit nem tudtam róla, és tartottam tőle, hogy ha esetleg az alapszemélyisége nem szimpatikus, az elrontja az olvasás élményét is. Hála az égnek, a félelmem alaptalannak bizonyult. A könyv „főszereplője” sok mindenben különbözik tőlem, de sok mindenben hasonlít is. Más az alapszemélyiségünk, de hasonló a világlátásunk és hasonlóak a vágyaink, így könnyedén szimpatizálni tudtam vele.

Nagyon átéreztem a gondjait, a félelmeit, a vágyait. Aggódtam, hogy mindig legyen viszonylag biztos fedél a feje felett, hogy felvegyék a munkahelyre, ahová jelentkezett, hogy sikerüljön ott jól teljesítenie, és hasonlók. Azt is megértettem, ahogy New Yorkhoz, Magyarországhoz és a kivándorláshoz viszonyult. Drukkoltam neki, hogy megtalálja a boldogságát, ha nem New Yorkban, akkor másutt. A könyv vége kicsit elbizonytalanított abban, hogy vajon ez sikerült-e neki, de remélem, hogy igen. Részben biztosan, hiszen gyermeke született, akit imád.

Tényleg mások álma

A regény elején az írónő elmondja, hogy sok Magyarországon élő magyar ember megszólta őt az USA-beli életről szóló cikkeiért és ezért a könyvéért is. Azt sérelmezték, hogy míg sokan menekülnének ebből az országból, de nincs meg rá a lehetőségük, addig akinek megadatott, hogy kint élhet, nem él vele, és csak „nyavalyog”. Ezzel pedig elveszi az itthonról álmodozók kedvét az esetleges költözéstől, és a hitüket abban, hogy valahol messze, a világ másik felén, jobb élet is várhat rájuk az itteninél.

Nos, annak ellenére, hogy a könyvet olvasva elhatároztam, soha az életben nem fogok New Yorkba költözni, én nem érzem úgy, hogy az írónő megölte volna az álmaimat és a hitemet. Ő csak leírta, amiket átélt, látott, érzett, teljesen őszintén. Az, hogy ez részben negatív volt, nem az ő hibája. Én például tudom magamról, hogy New York nem nekem való. Olyan a mentalitásom, hogy az a város másodpercek alatt élve felfalna. Nekem egy nyugisabb, békésebb hely való, ami nem ennyire vibráló, nyüzsgő. De léteznek ilyenek is a világon, nem igaz? Vagyis az, hogy az írónő nem találta a helyét New Yorkban, és az olvasó olvasás közben szintén úgy érzi, hogy ez a város talán nem neki való, nem azt jelenti, hogy akkor annyi az álmának. Hanem csak annyit, hogy valójában egy másik ország, város adhatja meg neki azt, amit keres. Hála az égnek, szinte az egész világ nyitva van most már az ember előtt, úgyhogy van választási lehetőség, nem is egy.

Aki pedig valóban New Yorkra vágyik, mert belevaló, bátor, vagány, azt ez a könyv sem tántoríthatja el a terveitől.

Sokszínű magány

Az ember a filmek alapján azt képzeli, hogy az USA az elfogadás, nyitottság, szabadság, sokszínűség hazája. Hát, az olvasottak alapján ez csak részben van így. Igaz, hogy ezerféle származású, vallású ember él egymás mellett, de mindezt egymástól majdhogynem teljesen elkülönülve teszik. Megvan minden csoportnak a saját területe, a saját kis társasága, és csak kevesek keverednek a többi társasággal. A bevándorlókból pedig, jöjjenek bárhonnan a világból, csak ritkán lesz igazi New York-i.

Magányos dolog lehet egyébként New Yorkban élni, talán ezért is van az, hogy ott könnyen barátkoznak a hasonszőrűek, de könnyen is válnak el egymástól. Az élet ide-oda sodorja őket, egyik albérletből a másikba, a város egyik feléből a másikba, így amíg tart a barátság, addig nagyon szoros, ám egyik napról a másikra teljesen megszűnhet.

Otthon nélkül

Leginkább a New York-i lakhatás az, ami elborzasztott. Én az egész életemet egyetlen lakásban éltem le, már az is furcsa volt, amikor néhány évre a lakás egyik szobájából átköltöztem a másikba. Szóval el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet lerobbant albérletek kicsi szobáiban élni úgy, hogy az albérlő albérlője vagy, ami törvénytelen, és tudod, hogy bármelyik nap bármelyik órájában kitehetnek az utcára. Nincs mihez kötődnöd, nincsen meg az az érzés, hogy egy nehéz nap után hazamehetsz. Számomra ez ijesztő.

Ettől függetlenül kicsit irigylem az írónő életét, személyiségét. A családja életmódjának köszönhetően már Magyarországon hozzászokott ahhoz, hogy újabb és újabb helyen kell élnie, új környezetbe beilleszkednie, régi emberektől elválnia, és újakat megszokni és megkedvelni. Így pedig elég kurázsi volt benne ahhoz, hogy New Yorkban is viszonylag jól boldoguljon. Persze… gyerekként nehéz lehet ez az állandó vándorlás, de felnőttként nagyon hasznosak a következményei. Lévén, nekem mindig fix otthonom volt, rettegek a változásoktól, és sajnos nem vagyok elég életrevaló sem. Ha egy idegen országban kitennének az albérletemből az utcára, halovány lilám nem lenne, mihez is kezdjek. Már persze azon kívül, hogy kiborulok. És tudom, hogy ez rossz, ilyen mentalitással nagyon nehezen lehet boldogulni a mai világban, épp ezért irigylem kicsit azokat, akiket már gyerekként az életre neveltek. Nekik sokkal könnyebb felnőttként legyőzni a problémákat. Persze, valószínűleg az életrevaló emberek meg engem irigyelnek kicsit, amiért van egy biztos pont az életemben, ahol mindig otthon lehetek. Így van ez, „akinek göndör a haja, egyenesre vágyik, akinek egyenes, az meg göndörre”.

A regény végén az írónő aggódik amiatt, hogy a saját gyerekének vajon jót tesz-e azzal, hogy hol itt élnek, hol ott élnek, a kicsinek mindig el kell szakadnia a barátaitól, az óvó néniktől, a lakástól, amit megszokott. Ez az életmód valóban nehéz lehet a gyereknek, de szerintem ezzel olyasvalamit adnak neki, amiért felnőttként hálás lesz. Mert ő bizony a jég hátán is meg fog élni, ha szükséges.

Egyetem és újságírás

Mivel egész életemben érdekelt az újságírás, így nagy érdeklődéssel olvastam azokat a részeket, amelyek az egyetemi cikkíró feladatokról, aztán pedig a valódi újságíró munkáról szóltak. Amit kicsit sajnáltam, hogy ezekből a részekből csak kevés volt, vagy legalább is én túl kevésnek éreztem, és még többet szerettem volna tudni az írónő életének ezen részéről. Hogy hogyan működik egy szerkesztőség, kik dolgoznak ott, pontosan mit csinálnak, milyen az irodai munka, milyen az, amikor helyszínre kell kimenni, hogyan interjúztat az ember stb. Remélem, egyszer kijön majd egy olyan könyve is Donáth Mirjamnak, ami csak és kizárólag a munkájáról és a munkája közben történt érdekes sztorikról szól majd. Én nagyon vevő lennék rá.

Összetartás

Mindig azt hallottam itt-ott külföldön élő, dolgozó magyaroktól, hogy odakint a bajban előbb lehet számítani a lengyelekre és más országból jött bevándorlókra, mint magyar honfitársainkra. Szóval felüdülés volt most azt olvasni, hogy vannak helyek, ahol a magyarok igenis összetartanak, közösséget alkotnak, és tartják egymásért a hátukat. Ahol nem keresztbe tesznek egymásnak, hanem segítenek. Még úgy is pozitív dolog ez számomra, ha ezek a barátságok kérészéletűek, mert nem az számít, hogy meddig tartanak, hanem az, hogy amíg tartanak, addig igazán erősek.

A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnék megismerni egy fiatal, az otthonát elhagyó nő kalandjait, örömeit, megpróbáltatásait, és kíváncsiak rá, hogyan látja bevándorlóként New Yorkot.

Kedvenc idézetek:

„Márk mindenkivel jóban volt. Híre is ment a maga szükségei előtt mindig a másikra gondoló, alföldi születésű fekete srácnak, aki nem tudott úgy elsétálni a ridgewoodi házsor előtt, hogy Marika néni ki ne kiabált volna neki az ablakból: „Magyar gyerek, hozzál fel nekem két szál petrezselymet, belefőzzük a húslevesbe, aztán megesszük!”

„Ahogy a Mercer Streeten sétáltam az uszoda felé, általában beugrottam a 248-as szám alatti Think Coffee nevű kávézóba, ahol kapitalizmust élt életemben először találkoztam a jelenséggel, hogy akár kicsi, akár óriáspohár kamillateát kértem, az 2 dollár 36 centbe került.

„A teafűért fizetsz, nem a forró vízért” – mondta a pultos.”

„Azután Márkra néztem, és eszembe jutott legelső beszélgetésünk a patkányok felett futó New York-i metrószerelvényen, amikor Manhattanbe kísért a JFK repülőtérről. Akkor tinédzserkori önmagáról mesélt. Megbecsüli a patkányok lakta New York-i metrót, mondta, őt patkány még sosem bántotta, amit a magyar metró utasairól nem tud elmondani. Ő azon a Budapesten szocializálódott, ahol a fekete ember ritkább volt, mint a fehér holló. Számtalanszor belekötöttek. Volt, hogy belerúgtak. Leköpték. Nem bántja ő, ha robotolnia kell New Yorkban a fennmaradásért. Itt egy lehet a tömegből. A kutya se bámulja meg.”

„- Nem elég szeretni a másikat – mondta aztán. Két keze közé seperte a patyolatfehér lepedőn szétterült színes fényképeket. – Úgy kell szeretni, ahogy neki van arra szüksége.”

„Nem féltem elbukni ott, ahol a talpraállást jobban értékelik az egyszeri sikernél. Semmitől sem féltem már, csak az áldozat szerepétől, amiben a munkahelyemen tengettem a hétköznapokat, és ami mellett minden más félelem indokolatlanuk, de szükségszerűen eltörpült.”

„A New York-iak, akik a hétköznapokon könyökkel taszították ki egymást a tömött metrókocsikból, akik dühös esernyőharcot vívtak az esőben ázó tömött főutcákon, akik idegrohamot kaptak, ha előttük nem a megfelelő tempóban közlekedtek a járókelők, összezártak, ha veszélyt éreztek. Szeptember 11-e tizedik évfordulóján, Bloomberg polgármester üzenete így szólt: „Ha bezárkózol a házadba, mert félsz, akkor ők nyernek. Ha nem hagyod a másikat imádkozni, beszélni, ha bármiféle jogot megtagadsz egy embercsoporttól, pontosan azt teszed, amit ők akarnak. Ne tedd!””

„(…) mert egy működő kapitalizmusban a vásárlónak kedveznek a játékszabályok.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz