Az idei Könyvfesztivál sajnos rövid volt számomra, de annál tartalmasabb. A MÁV kicsit megnehezítette, hogy eljussak Pestre, ugyanis átszervezték a Pécs-Budapest és Budapest-Pécs járatokat. Igen, igen, szeretjük a MÁV-ot. Ahogy Kolozs Kitti mondta, nem megszívattak, hanem kalandossá tették az utat. Éljen a pozitív gondolkodás! :D
Odafelé nem elég, hogy az út egy részében vonatpótló busszal kellett jönni, a járat még csak be sem ment a három nagy pályaudvar egyikébe, hanem Kelenföldön volt a végállomása. Még sosem jártam Kelenföldön, de egy kis segítséggel kitaláltam, hogyan is juthatnék el onnan a Délibe, aztán meg a Millenárisra. Szerencsére akadt kísérőm is Kitti személyében, aki várt rám Kelenföldön, és együtt kisakkoztuk a pontos útvonalat. Az utazás egyébként nem volt kényelmetlen, csak izgultam, hogy minden rendben menjen, és odaérjek a Millenárisra időben. Igaz, egyszer kicsit eltévedtünk, de végül Kittivel szerencsésen megérkeztünk a Könyvfesztivál helyszínére.
Odafelé nem elég, hogy az út egy részében vonatpótló busszal kellett jönni, a járat még csak be sem ment a három nagy pályaudvar egyikébe, hanem Kelenföldön volt a végállomása. Még sosem jártam Kelenföldön, de egy kis segítséggel kitaláltam, hogyan is juthatnék el onnan a Délibe, aztán meg a Millenárisra. Szerencsére akadt kísérőm is Kitti személyében, aki várt rám Kelenföldön, és együtt kisakkoztuk a pontos útvonalat. Az utazás egyébként nem volt kényelmetlen, csak izgultam, hogy minden rendben menjen, és odaérjek a Millenárisra időben. Igaz, egyszer kicsit eltévedtünk, de végül Kittivel szerencsésen megérkeztünk a Könyvfesztivál helyszínére.
Körbejártuk a standokat, és csöpögött a nyálunk rendesen az érdekesebbnél érdekesebb könyvek láttán. Kitti megígértette velem, hogy nem hagyom könyvet venni, de végül elbuktam, mert mégis vett magának egyet. :D Én a 21. Század Kiadótól elhoztam Naomi Alderman A hatalom című könyvét, amire nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, egyfelől a témája miatt, másfelől, mert úgy tudom, hogy Emma Watson is ajánlotta, és nagyon adok a véleményére. Valamint a Fumax Kiadótól is átvettem négy könyvet, W. E. Schwabtól a Viszály, Sarah Andersentől a Macskapásztor, Seanan McGuire-től a Minden szív kaput nyit című könyvet, és a Veszélyes amazonok című antológiát, amelybe olyan nagy nevek írtak novellát, mint George R. R. Martin, Diana Gabaldon, Lev Grossman vagy Joe Abercrombie.
Ó, egyébként a 21. Század Kiadó standjánál láttam Bárdos Andrást és Máté Krisztinát, ami számomra nagy szó volt, de nem zargattam őket, csak szépen átvettem a könyvemet, és örültem, hogy a képernyőn kívül is találkozhattam velük.
A mászkálás után kerestünk néhány széket, ahová leülhetünk, mert voltam olyan bolond, hogy egy új cipőben vágtam neki az útnak, és hát, mondjuk úgy, hogy nem nekem sikerült betörnöm őt, hanem neki a lábamat. :D Míg a dedikálásra várakoztunk, összefutottunk Krisztiékkel, és beszélgettünk egy kicsikét, valamint megnéztük, ki milyen könyvet szerzett be.
Ó, egyébként a 21. Század Kiadó standjánál láttam Bárdos Andrást és Máté Krisztinát, ami számomra nagy szó volt, de nem zargattam őket, csak szépen átvettem a könyvemet, és örültem, hogy a képernyőn kívül is találkozhattam velük.
A mászkálás után kerestünk néhány széket, ahová leülhetünk, mert voltam olyan bolond, hogy egy új cipőben vágtam neki az útnak, és hát, mondjuk úgy, hogy nem nekem sikerült betörnöm őt, hanem neki a lábamat. :D Míg a dedikálásra várakoztunk, összefutottunk Krisztiékkel, és beszélgettünk egy kicsikét, valamint megnéztük, ki milyen könyvet szerzett be.
Végül megérkezett Benina is, és együtt figyeltük a hosszú sort, ami a dedikálásunkra várakozott. Jó önbizalom-hiányosként, mondtam is Beninának, hogy biztosan rá várnak, mert ő már régen volt könyves eseményen, és az új könyve is most jelent meg, de legnagyobb meglepetésemre, mindkettőnkhöz sokan jöttek, és végigdedikáltuk az egy óránkat. :)
Egyébként nagyon szeretek Beninával együtt dedikálni, mert mindig megnevettet, és jól elszórakoztatjuk egymást, valamint az olvasóinkat. Ezúton is üzenem neki, hogy még mindig reménykedem, hogy Könyvhétre is el tud jönni. :)
Ahogy említettem, nagyon sok olvasó várt ránk, volt néhány régi ismerős, de nagyon sok új arc is. Végre személyesen is találkozhattunk Alexával, és eljött hozzám Judit is, akivel minden könyves eseményen összefutunk hosszabb vagy rövidebb időre. Volt egy szülinapos lányunk, aki nagyon boldognak látszott, hogy egy könyves eseményen ünnepelhet, jó volt látni a mosolyát. Eljött hozzánk egy rövid hajú, nyári ruhás, mosolygós lányka is, akire egyszerűen jó volt ránézni, mert az embernek igazi nyári hangulata lett tőle. :) Ó, és persze ott voltak a hőseink is, akik nemcsak egy könyvet hoztak dedikáltatni, hanem az összes eddig megjelent könyvünket elcipelték. Mivel én is sokszor mászkáltam hatalmas könyvtoronnyal ilyen könyves eseményeken, pontosan tudom, hogy ez mekkora súly és macera. Úgyhogy tényleg hősök, és megtisztelő volt számunkra, hogy annyira vágytak az aláírásunkra, hogy vállalták érte a cipekedést. :)
Egyébként nagyon szeretek Beninával együtt dedikálni, mert mindig megnevettet, és jól elszórakoztatjuk egymást, valamint az olvasóinkat. Ezúton is üzenem neki, hogy még mindig reménykedem, hogy Könyvhétre is el tud jönni. :)
Ahogy említettem, nagyon sok olvasó várt ránk, volt néhány régi ismerős, de nagyon sok új arc is. Végre személyesen is találkozhattunk Alexával, és eljött hozzám Judit is, akivel minden könyves eseményen összefutunk hosszabb vagy rövidebb időre. Volt egy szülinapos lányunk, aki nagyon boldognak látszott, hogy egy könyves eseményen ünnepelhet, jó volt látni a mosolyát. Eljött hozzánk egy rövid hajú, nyári ruhás, mosolygós lányka is, akire egyszerűen jó volt ránézni, mert az embernek igazi nyári hangulata lett tőle. :) Ó, és persze ott voltak a hőseink is, akik nemcsak egy könyvet hoztak dedikáltatni, hanem az összes eddig megjelent könyvünket elcipelték. Mivel én is sokszor mászkáltam hatalmas könyvtoronnyal ilyen könyves eseményeken, pontosan tudom, hogy ez mekkora súly és macera. Úgyhogy tényleg hősök, és megtisztelő volt számunkra, hogy annyira vágytak az aláírásunkra, hogy vállalták érte a cipekedést. :)
Dedikáltunk sok-sok könyvet, sok-sok könyvjelzőt, még egy Klasszi körképet is a saját bemutatkozó oldalunknál, és úgy elrepült az az egy óra, hogy szinte észre sem vettem.
A dedikálás után még volt annyi időm, hogy válthassak néhány szót V. K. Bellone-val, akinek imádom a Felvont vitorlák című könyvét, szóval olvassátok, olvassátok, mert tényleg baromi jó, valamint Róbert Katával is beszéltem egy kicsikét, és elmondtam neki, hogy május végén adom le a Rabszolgák kora átírt kéziratát, azután remélhetőleg nekiállhatunk a közös szerkesztésnek.
Végül Bellone-val átsétáltunk Varga Bea (On Sai) dedikálására, mert Kolozs Kitti a dedikálásom fotózása után átszaladt Beához egy autogramra és fotóra. Bea aranyos volt, mert küldött Kittivel nekem egy csokit, sajnos beszélni nem tudtunk, mert őt lefoglalták az olvasói, nekem meg rohannom kellett az egyetlen vonathoz, amit a MÁV a Déliből elindított Pécsre. Szóval ezért volt rövid a Könyvfesztiválon töltött időm, mert dedikálás után sajnos szinte azonnal mennem kellett a vonathoz, hogy rendben hazajussak.
Kittivel kisiettünk tehát a Délibe, ahol egy furi (értsd a korábbiakra nem hasonlító) IC várt, de olyan, amin nem volt helyjegy, és az egyik fele Pécsre ment, a másik meg isten tudja hová. Nos, elsőre sikerült az isten tudja hová menő kocsiban leülni, úgyhogy Kelenföldön rohanhattam át az első kocsik egyikébe, amelyek már Pécsre mentek. Természetesen már foglalt volt minden hely, úgyhogy leültem a középen lévő mosdó előtti rész kihajtható székeire, ami elsőre rossz döntésnek tűnt, de később kiderült, hogy a legjobb döntés volt.
Ugyanis vagy ezernyi érdekes, mókás embert ismerhettem meg a több mint 3 órás út alatt, akik épp a mosdóra várakoztak. Iszonyatosan fáradt voltam már addigra, szinte zombi üzemmódban futottam, mégis lehetetlen volt megállni, hogy az ember ne szórakozzon jól az adott szituációkon és emberkéken.
Volt egy diákokból álló csoport, akik valami osztálykirándulásról tartottak haza. Elég hangosak voltak, ami másokat zavart, de engem nem igazán. Valahányszor odajöttek csoportostul a mosdóhoz, mindig jókat mosolyogtam rajtuk, olyan beszólásaik voltak.
Aztán végighallgattam egy idősebb és egy fiatalabb férfi értekezését a pisilésről. Megtudtam, hogy öregkorban már nem megy csak úgy parancsszóra, és azt is, hogy a fiatalabb srác nem tud piszoárnál pisilni, mert zavarban van. De nem is a téma volt a mókás, hanem inkább az, hogy valóban olyan komolyan beszélgettek a pisilésről, mintha valami tudományos értekezést folytatnának. Alig bírtam elfojtani a kuncogásomat.
Volt egy nagyon cuki, idősebb néni is, aki bement a mosdóba, aztán rövid időn belül jött ki, hogy segítsek neki, mert ahogy belépett, felgyulladt magától valami fény, és valami zúg is, van ezer gomb, ami nem tudja, mire való, meg hogyan kell egyáltalán megnyitni a csapot, ugyanis ő pisilés előtt is mindig kezet szokott mosni higiéniai okokból. A mosdó olyan volt belülről, akár egy űrhajó, szóval én sem tudtam mindegyik gombról, hogy mire való, de amit tudtam, segítettem neki. Bent töltött olyan tíz percet, azután jött ki boldogan, odahajolt hozzám, és azt mondta suttogva: „Kipróbáltam ám az összes gombot! És kitisztítottam a vécét, mert az előttem lévők nem nagyon tették. Legalább az utánam lévőnek legyen jó.” Csak csendben bólogattam neki, annyira nagyon aranyos volt. Tipikusan az a néni, akit bárki szívesen elfogadna a nagymamájának.
Az út végére egyébként én lettem a „Vannak bent?” lány, ugyanis akárki jött a mosdóba, tőlem kérdezte meg, hogy vannak-e már bent, mivel nem égett a kis figyelmeztető lámpa az ajtó fölött. :D
Amikor épp nem jött senki érdekes a mosdóba, akkor olvastam. Az út alatt kivégeztem Sarah Andersen Macskapásztorát, elöljáróban annyit róla, hogy néha alig bírtam visszafojtani a kuncogásomat, annyira találó képregények vannak a könyvben. De majd később írok róla bővebben is egy blogbejegyzésben. Valamint belekezdtem a Veszélyes amazonok első novellájába, ami nagyon izgalmas.
Végül hazaértem Pécsre, ahol anyu várt rám, és együtt hazabuszoztunk. Otthon kiörömködtük magunkat a kutyusaimmal (nagyon rosszul viselik, ha hosszabb időre elmegyek valahová), vacsoráztam, megírtam Kittinek, hogy élve hazaértem, majd kidőltem aludni.
Hát ennyi volt az én rövidke, de tartalmas Könyvfesztiválom. :)
A dedikálás után még volt annyi időm, hogy válthassak néhány szót V. K. Bellone-val, akinek imádom a Felvont vitorlák című könyvét, szóval olvassátok, olvassátok, mert tényleg baromi jó, valamint Róbert Katával is beszéltem egy kicsikét, és elmondtam neki, hogy május végén adom le a Rabszolgák kora átírt kéziratát, azután remélhetőleg nekiállhatunk a közös szerkesztésnek.
Végül Bellone-val átsétáltunk Varga Bea (On Sai) dedikálására, mert Kolozs Kitti a dedikálásom fotózása után átszaladt Beához egy autogramra és fotóra. Bea aranyos volt, mert küldött Kittivel nekem egy csokit, sajnos beszélni nem tudtunk, mert őt lefoglalták az olvasói, nekem meg rohannom kellett az egyetlen vonathoz, amit a MÁV a Déliből elindított Pécsre. Szóval ezért volt rövid a Könyvfesztiválon töltött időm, mert dedikálás után sajnos szinte azonnal mennem kellett a vonathoz, hogy rendben hazajussak.
Kittivel kisiettünk tehát a Délibe, ahol egy furi (értsd a korábbiakra nem hasonlító) IC várt, de olyan, amin nem volt helyjegy, és az egyik fele Pécsre ment, a másik meg isten tudja hová. Nos, elsőre sikerült az isten tudja hová menő kocsiban leülni, úgyhogy Kelenföldön rohanhattam át az első kocsik egyikébe, amelyek már Pécsre mentek. Természetesen már foglalt volt minden hely, úgyhogy leültem a középen lévő mosdó előtti rész kihajtható székeire, ami elsőre rossz döntésnek tűnt, de később kiderült, hogy a legjobb döntés volt.
Ugyanis vagy ezernyi érdekes, mókás embert ismerhettem meg a több mint 3 órás út alatt, akik épp a mosdóra várakoztak. Iszonyatosan fáradt voltam már addigra, szinte zombi üzemmódban futottam, mégis lehetetlen volt megállni, hogy az ember ne szórakozzon jól az adott szituációkon és emberkéken.
Volt egy diákokból álló csoport, akik valami osztálykirándulásról tartottak haza. Elég hangosak voltak, ami másokat zavart, de engem nem igazán. Valahányszor odajöttek csoportostul a mosdóhoz, mindig jókat mosolyogtam rajtuk, olyan beszólásaik voltak.
Aztán végighallgattam egy idősebb és egy fiatalabb férfi értekezését a pisilésről. Megtudtam, hogy öregkorban már nem megy csak úgy parancsszóra, és azt is, hogy a fiatalabb srác nem tud piszoárnál pisilni, mert zavarban van. De nem is a téma volt a mókás, hanem inkább az, hogy valóban olyan komolyan beszélgettek a pisilésről, mintha valami tudományos értekezést folytatnának. Alig bírtam elfojtani a kuncogásomat.
Volt egy nagyon cuki, idősebb néni is, aki bement a mosdóba, aztán rövid időn belül jött ki, hogy segítsek neki, mert ahogy belépett, felgyulladt magától valami fény, és valami zúg is, van ezer gomb, ami nem tudja, mire való, meg hogyan kell egyáltalán megnyitni a csapot, ugyanis ő pisilés előtt is mindig kezet szokott mosni higiéniai okokból. A mosdó olyan volt belülről, akár egy űrhajó, szóval én sem tudtam mindegyik gombról, hogy mire való, de amit tudtam, segítettem neki. Bent töltött olyan tíz percet, azután jött ki boldogan, odahajolt hozzám, és azt mondta suttogva: „Kipróbáltam ám az összes gombot! És kitisztítottam a vécét, mert az előttem lévők nem nagyon tették. Legalább az utánam lévőnek legyen jó.” Csak csendben bólogattam neki, annyira nagyon aranyos volt. Tipikusan az a néni, akit bárki szívesen elfogadna a nagymamájának.
Az út végére egyébként én lettem a „Vannak bent?” lány, ugyanis akárki jött a mosdóba, tőlem kérdezte meg, hogy vannak-e már bent, mivel nem égett a kis figyelmeztető lámpa az ajtó fölött. :D
Amikor épp nem jött senki érdekes a mosdóba, akkor olvastam. Az út alatt kivégeztem Sarah Andersen Macskapásztorát, elöljáróban annyit róla, hogy néha alig bírtam visszafojtani a kuncogásomat, annyira találó képregények vannak a könyvben. De majd később írok róla bővebben is egy blogbejegyzésben. Valamint belekezdtem a Veszélyes amazonok első novellájába, ami nagyon izgalmas.
Végül hazaértem Pécsre, ahol anyu várt rám, és együtt hazabuszoztunk. Otthon kiörömködtük magunkat a kutyusaimmal (nagyon rosszul viselik, ha hosszabb időre elmegyek valahová), vacsoráztam, megírtam Kittinek, hogy élve hazaértem, majd kidőltem aludni.
Hát ennyi volt az én rövidke, de tartalmas Könyvfesztiválom. :)
Itt megnézheted a többi Könyvfesztiválról készült fotót: KATT
Ó, és ezer hála Kolozs Kittinek a társaságáért, azért, hogy végigfotózta a dedikálást, és köszönöm neki a finom parfümöt is, amit ajándékba adott! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése