Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2018. január 15., hétfő

Jennie Melamed: Lányok csöndje - Blogturné


Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg Jennie Melamed disztópiája, a Lányok csöndje. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével és ismerjétek meg az Óföldet maguk mögött hagyó új civilizáció felkavaró történetét. A turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát is.

Nagyon szeretem a jó disztópiákat, és nagyon fontosnak találom őket. Segíthetnek abban, hogy az emberek felismerjék a rossz előjeleket, és még legyen idejük változtatni a világ dolgain. Épp ezért, mikor először hallottam Jennie Melamed Lányok csöndje című könyvéről azonnal tudtam, hogy mindenképpen el szeretném olvasni. Már csak azért is, mert ez a disztópia a nőkről, lányokról szól, vagyis arról a csoportról, amibe én magam is beletartozom.

A történet röviden egy vallási közösségről szól, amely elvonult egy elzárt szigetre, új társadalmat alapított, a modern technikát kizárva és saját törvényeket alkotva. A probléma az, hogy a törvények lényegében megengedik, sőt, kötelezik az apákat arra, hogy az első vérzésük előtt szexuális kapcsolatot tartsanak fel a lányaikkal, hogy azok megszokják és természetesnek vegyék a férfiak vágyainak kielégítését, mire a vérzésük utáni évben feleségül adják őket egy felnőtt férfihoz. Szóval röviden összefoglalva ez a pedofil, vérfertőző férfiak szigete, amelyen kiépítették a saját kis „Paradicsomukat”. És a nők és lányok Poklát.

Megrázó, csak másképp

Nemrég olvastam Atwoodtól A szolgálólány meséjét is, amely szintén egy a nők helyzetéről szóló disztópia, épp ezért kíváncsi voltam, hogy milyen párhuzamokat és eltéréseket találok a két történet között. Nos, a legfőbb eltérés számomra a belőlem kiváltott érzések terén volt.

A szolgálólány meséje zsigeri félelmet váltott ki belőlem, mert olvasás közben azt éreztem, ezt a fajta világot nagyon könnyű lenne létrehozni a valóságban is, és önmagamat is a lehetséges áldozatok közé vizionáltam ebben az esetben. Ezzel szemben Melamed regényének olvasása közben dühöt és tehetetlenséget éreztem, valamint mélyen megrázott az egész történet. Talán, mert már felnőtt vagyok, és ha felnőttként bánthatnának is engem egy olyan közegben, amilyen a Szigeten van, még mindig kevésbé lennék áldozat, mint a gyerekek.

A gyerekek számomra szentek, így arról olvasni, hogyan bántják őket, mennyit szenvednek, és mégis mennyire bátrak és hősiesek, szívrepesztő volt. Míg Atwood világába nagyon nem akartam átkerülni, addig Melamed világában ott akartam lenni, hogy megvédjem a lányokat, velük lázadjak, segítsem őket.

Elszigetelés, hazugságok, bántalmazás, agymosás

Az apák elhitetik a feleségeikkel és lányaikkal, hogy a Szigeten kívüli civilizáció a pusztulás küszöbén áll. Az Óföld elvileg tűz, betegségek és hasonló csapások által haldoklik, ezért az Ősök, az első „bátor” férfiak megkeresték a Szigetet, és új társadalmat hoztak létre. A titkos szigetet természetesen Isten mutatta meg nekik, aki azt is elmondta eme „bátor” férfiaknak, hogy milyen szabályok szerint kell élniük, mert ha nem teszik, akkor mind meghalnak és pokolra jutnak.

Vagyis lényegében a nők szó szerint el lettek szigetelve a hazugságok által a világtól. Elzárták őket a Szigeten, amiről nem juthatnak ki, de ha esetleg valaki mégis megpróbálná, hová is mehetne, ha a külső világban nem maradt más, csak a halál. Néhány anya persze emlékszik arra, milyen világból jöttek, lévén, már nagyobb korukban hozták el őket a szigetre, belőlük kiverik az emlékeket, megfélemlítik őket, átmossák az agyukat, aztán egy-két generáció után már nem marad, aki emlékezzen az igazságra.

A nők egy része félelemből megy bele a szabályokba, de vannak olyanok is, akik tényleg elhiszik, hogy ez a világ rendje, és Isten akarja azt, hogy így éljenek. A lényeg, hogy élik a kis életüket, engedelmeskednek a férjeiknek, hagyják, hogy a lányaikkal a férfiak úgy tegyenek, ahogyan akarnak, és ha valaki érzi is, hogy ez nem helyes, inkább hallgat.

Azt hihetnénk, hogy ez a módszer, az elszigetelés, hazugságok, bántalmazás és agymosás együttese valóban csak egy olyan elzárt helyen működhet, mint például egy sziget, de ez nem igaz. A valóságban egy lakótelep közepén is működhet, ha megfelelő hozzá az agresszor személye, a környezet és az illetékes hatóságok érdektelensége és az elnyomás módszerei.

Tétlen anyák

Olvasás közben ott lüktetett bennem a gondolat, hogy az anyák hogyan hagyhatják bántalmazni a gyermekeiket, aztán elképzeltem, hogy ha egyikük helyében lennék, vajon milyen választási lehetőségeim lennének. Sajnos arra jutottam, hogy nem sok.

Egy a Szigeten lévő anya lényegében öt dolgot tehetne:

1. Szembeszáll a férjével. Ennek a következménye súlyos büntetés vagy egyenesen halál. Ezáltal megakadályozni nem tudja, hogy erőszakot tegyenek a lányán, ám nem is lehet mellette támaszként a szörnyűségben.

2. Megöli a férjét. Ennek következménye valószínűleg halálbüntetés. A lányát más családhoz adják, ahol a nevelőapa ugyanúgy megerőszakolja majd szerencsétlent, mintha a saját vére lenne. Vagyis a gyilkossággal nem tudja megvédeni a lányát, ám nem is lehet mellette támaszként a szörnyűségben.

3. Csendben tűr, bár pontosan tudja, hogy ami történik, az szörnyűség. Ebben az esetben szintén megtörténik a gyereken az erőszak, de az anya mellette lehet vigaszként, támaszként.

4. A nő megtörik a bántalmazásoktól, és hat rajta az agymosás. Önmagával is elhiteti, hogy ami a Szigeten történik, az úgy helyes, Istennek tetsző dolog. A lelke mélyén lévő rossz érzést elzárja mélyre, és agymosottként könnyebben elviseli a mindennapi szenvedéseket. Ezt az agymosást a saját lányán is végrehajtja, azt tanítja neki, hogy amit az apja tesz, azzal semmi gond nincsen, mert tudat alatt talán ezzel akarja számára is elviselhetőbbé tenni a szenvedéseket.

5. Megöli a gyermekét és magát, hogy ne kelljen szenvedniük.

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy egyik lehetőség sem rózsás. Lényegében az anyák a rossz, rosszabb és még rosszabb közül választhatnak, és egyik esetben sem tudják ténylegesen megóvni a lányukat.

Az egyetlen módszer, amivel esetleg megmenthetnék a gyerekeket és önmagukat, ha minden egyes nő összefogna, és nekimennének a férfiaknak, ám ez azért nem működne, mert az agymosás és félelem miatt biztosan nem menne bele minden nő a lázadásba. A férfiak pedig erősebbek, megvannak a maguk fegyverei, míg a nők fizikailag gyengébbek és fegyvertelenek. Ezért, ha még kisebbségben is lennének, szinte biztos a vereségük.

Mindenki csöndje

Bár a könyv címe Lányok csöndje, valójában ebben a regényben mindenki hallgat, ki erről, ki arról. A férfiak elhallgatják a nők elől az igazságot a világról, a nők hallgatnak a szörnyűségekről, akkor is, ha tudják, hogy szörnyűségek, mert ezzel próbálják védeni önmagukat és a gyermekeiket. A lányok pedig szintén hallgatnak a velük történtekről, mert bár mindenki tudja, mi történik velük, és azt mondják nekik, hogy ez így természetes, Istennek tetsző, a lelkük mélyén érzik, hogy valami nem stimmel azzal, amit az apjuk és később más férfiak tesznek velük.

A regény nagyon finoman, virágnyelven, tényleg szinte csöndben meséli el a szörnyűségeket. Ahogyan a szereplők nem mondják ki nyíltan a dolgokat, úgy a narrátor is csak sejteti őket. Olvasás közben például sokáig azt hittem, hogy csak egyetlen pedofil apa van a történetben, és csak szép lassan állt össze, hogy itt szinte minden apa ugyanazt teszi a lányával. Az is csak sejtetve van, hogy egyes apák nemcsak a lányaikkal fekszenek össze, hanem amint kiházasították a kb. 10-14 éves vérezni kezdő lányaikat, a fiaikkal pótolják az elmaradt éjszakákat.

Azt is csak érezhetjük, hogy az Óföldről mondottak hazugságok, ugyanis túl sok minden sántít a férfiak történetében. Vannak köztük a Vándorok, akik átjárnak az Óföldre, és olyan dolgokat hoznak onnan, amik biztosan nem léteznének már, ha a külső világ pusztulófélben lenne. Ott van a Révész is, aki hozza-viszi a Vándorokat, de az Óföldön él, és a csónakjában motor van. És persze, néha napján befogadnak a Szigetre új lakókat is az Óföldről, akik egyáltalán nem úgy néznek ki, mintha egy pokoli világból menekültek volna. Szóval bár nincsen kimondva, eléggé sanszos, hogy a történet a jelenünkben játszódik. A világunk ugyanúgy működik, mint most, nincsenek pokoli, világméretű tüzek, sem világméretű járványok, csak néhány férfi egyszerűen úgy döntött, hogy másképp akar élni, ezért mentek a Szigetre.
 
Templom szimbólum

Nagyon tetszett a történetben a süllyedő templom motívuma. A Szigetre kerülő Ősök, vagyis az első férfiak ugyanis felépítettek egy templomot. Ám annyira bénák voltak, hogy olyan helyre építették, ami megsüllyedt a súly alatt. Szóval a templom a föld alá került, ezért a férfiak minden évben építenek hozzá egy emeletet a felszínre, ami egy év alatt szépen újra el is süllyed. Mintha csak a templom is szégyellné, amit a férfiak a hit nevében művelnek, és a süllyedésével mutatná, hogy ez nem a fölfelé, vagyis a mennyekbe, hanem a lefelé, vagyis a pokolba vezető út.

Az is nagyon klassz, hogy a lányok a templomban kezdik el a lázadásukat. Itt gyűlnek össze, itt mondják ki először az igazságokat, itt döntik el, hogy mit kell tenniük. Vagyis míg a felnőttek számára a süllyedő templom a hibák és bűnök szimbóluma, addig a lányoknak egyfajta menedék. Az igazság menedéke.

Gyerekek lázadása

Az emberben önkéntelenül felmerül a kérdés, hogyan lehetséges, hogy a gyerekek bátrabbak, mint a felnőttek. A helyesen gondolkodó anyák és apák (igen, vannak apák, akik a törvények ellenére nem bántják a lányaikat) is képtelenek a cselekvésre, és akkor jönnek a gyerekek, kiállnak és azt mondják, elég volt.

Talán az lehet ennek az egyik oka, hogy egyes gyerekekben még kisebb a félelemérzet. Ők eleinte játékként fogják fel a lázadást, és csak később érzékelik azt, hogy ez szó szerint halálkomoly. De az is lehet, hogy azért ők lázadnak, mert a felnőttek már beletörődtek a sorsukba, míg a gyerekek nincsenek túl a vérzésükön, még nem adták férjhez őket, és úgy érzik, a lázadással még elkerülhetik, megúszhatják a legrosszabbat. Ők egy jobb jövőért küzdenek önmaguk számára, ami az anyáiknak már nem adatna meg akkor sem, ha a Sziget szabályai pozitív irányban megváltoznának.

Az biztos, hogy bátor lányokat, igazi kis hősöket ismerhettem meg a történetben, akikre végig nagyon büszke voltam, sírtam értük, nevettem velük, aggódtam miattuk. Olyannyira megrázott az erejük, hogy éjszakákon keresztül a történetről álmodtam, és napokon keresztül éreztem a gyomromban a görcsöt.

Csodálatos karakterek

Több olyan karakter is volt a történetben, aki előtt csodálattal adóztam. Először is ott volt Janey. Ő a legidősebb a még férjhez nem adott lányok között, és a felnőttek számára egyben a legveszélyesebb is. Janey ugyanis gyerekkora óta éhezteti önmagát azért, hogy ne jöjjön meg a menstruációja. Testileg gyenge emiatt, de bátor, és ami nagyon fontos, intelligens. Az elsődleges célja, hogy megvédje a húgát, Maryt attól a szörnyű jövőtől, ami a lányokra vár a Szigeten. Ez és egy másik szörnyű esemény motiválja arra, hogy kirobbantson a lányok között egy lázadást. Lényegében ő a lányok vezetője, akire felnézhetnek, akiből erőt nyerhetnek ők is. Csodálatos fiatal lány, és nagyon megszerettem.

Mary szintén bátor kislány, imádja a nővérét, elválaszthatatlanok egymástól, és követné akár a pokolba is. Ahhoz nincsen lelki ereje, hogy ugyanúgy koplaljon, mint Janey, viszont mindig mindenben a testvére mellett áll.

Rosie egy igazi kis bátor lázadó, aki azért imádkozik az Ősökhöz, hogy az apja haljon meg. Ő az, aki elhívja Caitlint, a legjobb barátnőjét Janey első gyűlésére a templomba, és az elsők között van, akik beállnak a lázadók közé, és követik Janey-t. Bár nincsen saját fejezete a könyvben, mégis nagyon fontos szerepe van a történetben, és az egyik legszerethetőbb karakter volt számomra.

Caitlinnek sokkal rosszabb sora van, mint a többi lánynak. Az apja alkoholista, és sokkal agresszívebben bántalmazza őt, mint a többi apa a lányát. Caitlin egyedül az anyja miatt tétovázik, amikor kitör a lázadás, ugyanis ő az, aki védelmezi az anyját az apja dühkitöréseitől, holott normális esetben ennek fordítva kéne történnie. Az ő történetszála is nagyon megrázó.

Vanessa talán a legösszetettebb karakter. Szereti a szüleit, még az apját is, bármit is csinál az vele. Fél a lányok tervétől, de közben a lelke mélyén vágyik ő is a szabadságra. Ő az a típusú lány, akit túl jó, engedelmes kislánynak neveltek, de a lelke mélyén, elfojtva ott él a lázadó is, és csak arra vár, hogy kiszabadulhasson. Bármilyen furcsa is ez, számomra ő a regény főszereplője, mert ő megy át a legnagyobb lelki fejlődésen. Azt hiszem, ezt megmutatja az utolsó beszélgetése az apjával, és az utolsó reakciója az apja irányában.

És persze, ott van Amanda. Éveit tekintve még ő is gyerek, ám már megjött a vérzése, férjhez is adták, és épp az első gyermekét várja, aki egy vizsgálat alapján szintén lány lesz majd. Ő az első a lányok közül, aki kimondja, hogy el kell mennie a Szigetről, ha törik, ha szakad. Neki van a legnagyobb motivációja, hiszen nem önmagát kell védenie, hanem a pocakjában lévő kislányát. Valószínűleg nem ő az első és egyetlen a fiatal feleségek közül, aki így érez, de ő az első, aki valódi cselekvésbe kezd, amikor beavatja Janey-t a tervébe, és megkéri, hogy segítsen neki.

Egyéb érdekes karakterek

A felnőttek között is van olyan karakter, aki elég összetett ahhoz, hogy ha nem is kedvelem, érdekes legyen számomra. Ilyen például Vanessa apja, akiben mintha pislákolna valami lelkiismeret féleség. Ő is Vándor, átjár az Óföldre, pontosan tudja, hogy amit a világról állítanak, az hazugság. Ő is megerőszakolja a lányát. Viszont hagyja, hogy Vanessa az Óföldről származó könyveket olvasson, vagyis nem zár el előle minden tudást. És végig érezni, hogy bizonytalan abban, vajon helyes-e minden, amit a férfiak, főképp a Vándorok tesznek. Olvasás közben nagyon kíváncsi voltam, vajon ráeszmél-e, hogy ő is egy a szörnyetegek közül.

Bár csak kis szerepük van, Janey szülei is izgalmasak. Azon kevés szülő közé tartoznak a Szigeten, akik sosem bántották semmilyen formában a lányaikat. Erről persze, senki sem tud a közösségen belül, családi titok. Janey azt gondolja, hogy a szülei félnek tőle, és ezért nem mer az apjuk hozzájuk nyúlni, de végig érezni, hogy más is van itt a háttérben.

Caitlin szülei azok, akik tipikus példái a családon belüli erőszak elkövetőjének és elszenvedőjének. A férfi, ahogy fentebb is írtam, alkoholista és sokkal jobban bántja a feleségét és a lányát, mint a többi apa. Az anya nem tud mit kezdeni a helyzettel, ahelyett, hogy megvédené a lányát a terrortól, Caitlin az, aki megvédi őt. Mintha felcserélődnének a szerepek, Caitlin lesz a védelmező szülő, és az anya a megvédeni való gyerek. A szomorú az, hogy ezen személyiség-leírások alapján, Caitlin és a családja bármelyikünk szomszédja lehetne. Kismilliószor hallani a valóságban is hozzájuk hasonló családokról a hírekben, persze, csak miután megtörtént a tragédia. Egyébként meg ők a hangoskodó szomszédok, akiket hallva a ház egy része mérgelődik, hogy már megint csetepaté és hangzavar van, a másik része pedig gyomorgörccsel és önváddal küzdve hallgat.

Konklúzió

A regény számomra három nagyon fontos dolgot adott át. Az egyik az összetartás ereje. Az elnyomásból csak és kizárólag úgy lehet kitörni, ha az elnyomottak összefognak. Egyedül nincs esély legyőzni a terrort, de együtt, ha nem is azonnal, hanem szép lassan, van esély a világ megváltoztatására.

A másik tanulság számomra, hogy a csönd az elnyomók leghatásosabb fegyvere. Amíg az elnyomottak még egymás előtt is hallgatnak, addig gyengék. Csak és kizárólag úgy lehet erős az ember, ha a világba ordítja az igazságot. Persze, ez nem biztonságos dolog, akár bele is halhat valaki, de ez az egyetlen módja annak, hogy az ember szabaddá válhasson, és talán a világot is felszabadíthassa.

A harmadik fontos tanulság, hogy ha mi magunk viszonylag biztonságban is élünk, mindig próbáljunk legalább a magunk módján segíteni azokon, akik nem ennyire szerencsések. Ha mással nem, legalább azzal, hogy nem ártunk nekik. Pl. sosem hibáztatjuk az áldozatot, nem próbáljuk lekicsinyelni a szenvedéseit, nem próbáljuk elhitetni vele, hogy ami történik, azt meg is érdemli. Ha valaki ennél is többet akar tenni, akkor hallgassa meg azokat, akik ki akarnak törni a csöndből. Kimenteni talán nem tudja őket a bajból, de azzal, hogy félelem és szégyenkezés nélkül elmondhatja valaki a vele történteket, lehet, hogy megadjuk neki az első valódi lépéshez azt a halovány kis lökést, amire szüksége volt. És ha nagyon bátrak vagyunk, vagy van valamiféle hatalom a kezünkben, amivel élhetünk, akkor ténylegesen is álljunk oda a bántalmazottak mellé megvédeni őket.

A regényt konkrétan mindenkinek ajánlom, mert ez is egy olyan történet, amely által a világot jobban meg lehet ismerni, és talán kicsit jobbá is lehet tenni.

Kedvenc karakterek: Janey, Rosie, Mary, Caitlin.

Kedvenc jelenetek: amikor a lázadó lányokat elkapják, brutálisan megverik, ám amint képesek lábra állni, visszaszöknek Janey-hez, és büszkén viselik a „harci sebeiket”.

Kedvenc idézetek:

„– Lány – mondja Sharon az Anyjára és Janetre pillantva, és a három nő sírva fakad.
Nevetés a fiúknak, könnyek a lányoknak.
(…)
Vanessa egyszer megkérdezte Anyját, miért siratja mindenki a lányokat. Nem igazságos, hogy a fiúkat ünneplik, de ha lány csúszik ki a sós-véres folyón át a világba, akkor mindenki sír. Anyja azt válaszolta, hogy ha majd idősebb lesz, megérti.”

„– Tegnap éjjel azért imádkoztam az Ősökhöz, hogy Atyám haljon meg.
Caitlinen pánik fut végig az ágyékától egészen a gyomráig, mintha majdnem leesett volna a tetőről.
– Ezért nem imádkozhatsz az Ősökhöz. Bajod eshet. Követned kell a nem-szabályokat. Én nem imádkozom ezért, pedig… – Caitlin nem fejezi be a mondatot, de mindketten tudják, mire gondol: pedig az én apám tízszer rosszabb, mint a tiéd.
– Miért nem? – kérdezi sértetten Rosie, mintha Caitlin most vallott volna be valami gusztustalan dolgot.
– Ilyesmiért nem imádkozhatok, soha nem tenném. Így van, és így is kell lennie. A lányok alávetik magukat az Atyák akaratának, benne van az Írásunkban. Ez az, amit az Ősök akartak.”

„– Az Ősök szeretnek téged – mondja végül erőtlenül.
– Dehogy szeretnek. Atyámat szeretik. Ezért van még mindig életben.
– Ők mindenkit szeretnek.
– Ne légy nevetséges. Mindenki tudja, hogy a férfiakat jobban szeretik.
– Akkor miért választották ki a nőket arra, hogy a babák szent kelyhei legyenek? – kérdezi Caitlin Saul lelkész logikáját utánozva.
– Láttál te már valaha szülő nőt? – csattan fel Rosie. – Mi volt abban szent?”

„– Egy nap… – pihegte az esőben ázó testvére arcába.
– Elúszol innen – fejezte be a mondatot nevetve Mary.
– Késsel fogom megfenyegetni a révészt – mondta Janey. – Megölöm, ha nem visz át minket.”

„– Úgy gondolja, hogy a lányoknak egyáltalán nem kellene olvasnia? – kérdezi Vanessa kissé emelt hangon.
– Nincs rá szükség, édesem – feleli Mr. Adam. Vanessa elismétli magában az édesem szót. Úgy hangzik, mintha a férfi fel akarná falni a belső szerveit. – Férjhez mész, gyermekeid lesznek, segítesz a férjednek, ahol szüksége van rá. Minek pazaroljuk az energiát arra, hogy megtanuljunk olvasni, ha nincs rá szükségünk? Ugyanaz a helyzet, mint az órákkal. Minek nekünk óra? Miért kell tudnunk mennyi az idő? Miért kellenek nekünk könyvek?
Hosszú csend telepszik az asztalnál ülőkre. Aztán Vanessa atyja felsóhajt.
– Én önmagáért hiszek a tudásban.
– Nos, én úgy gondolom, hogy haszontalan dolgokra tanítani a lányokat, mikor azok az anyjuknak is segíthetnének, pusztán időpocsékolás – feleli Mr. Adam.”

„– De egyébként – vág bele Vanessa valaki másnak a szavába – mi értelme ezen gondolkodni? Mi lenne, ha nem kellene engedelmeskednünk az Atyáinknak? Szép lenne, de az igazság az, hogy vannak Atyáink, akik engedelmességre kényszerítenek minket. Ha szükséges, az öklükkel.
(…)
– És az Anyáink segítenek nekik.”

„– Nincsenek fegyvereink, nincs semmink. Olyanok vagyunk, mint egy csapat kecske, akik arról szövögetnek terveket, hogyan döntsék meg az őket tartó emberek uralmát. Ez nevetséges.”

„– Azért – mondja Janey –, mert nem tarthatnak vissza minket attól, hogy gondolkodjunk. Bármire rákényszeríthetnek minket, de arra nem, hogy ne gondolkodjunk.”

„Egy gondolat tör hirtelen a felszínre, amit eddig megpróbált elfojtani. Ha elmegy, ha nem áll pajzsként Anyja és Atyja kegyetlensége közé, mi fog Anyjával történni?
De ekkor még mélyebbről megszólal egy másik hang. Neki kellene pajzsként állnia előttem.”

„– (…) Te vagy a legveszélyesebb.
– Nagyon veszélyes vagyok – mondja grimaszolva Janey.
– Komolyan beszélek.
Janey lenéz csontos, piszkos testére, és felhorkan.
– Nem vagyok olyan formában, hogy bárkivel is harcoljak.
– Az agyad a lényeg.”

„– A te hibád – mondja rekedten Janey.
– Az enyém?
– Mindannyiatoké. A tiéd és a többieké. Az anyáké, az apáké, az Ősöké, a szabályoké és a titkoké. Hibáztathatsz engem is, ha akarsz, de akkor is a ti hibátok.
– Janey – szólal meg az anyja is. – Úgy kell élned ebben a világban, ahogy van. Ha éhezteted magad…
– Azért van így, mert hagyjátok, hogy így legyen – motyogja Janey. – Hagyjatok békén.”

„Vanessa a mennyezet sarkában lévő árnyékot bámulja. Ha elhiszi, amit Janey mond, akkor az egész élete hazugság. Ha nem hiszi el, akkor az élete egy nagy semmi.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

 

Nyereményjáték:
 
A könyv kapcsán a disztópiák adaptációinak világába kalauzolunk Titeket egy nyereményjáték erejéig. Minden állomáson találtok egy-egy fotót valamelyik népszerű disztópia főszereplőjéről. A feladatotok, hogy felismerjétek, melyik filmbeli alakítását mellékeltük a fotón, és a regény címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.


Kép a játékhoz:

John Hurt

a Rafflecopter giveaway


Állomáslista

01.15. - Spirit Bliss
01.17. - Szembetűnő
01.19. - Betonka szerint a világ...
01.21. - Kelly és Lupi olvas

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése